CEWE-Bingó – 2020. július – régi tárgy

CEWE-Bingó – 2020. július – régi tárgy

Ma nincs dolga Mr. Randomnak, így rögtön a heti feladat következik., amit nzsuzsa talált ki.

Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

Feladat:

A minap került hozzám vissza apukám régi írógépe.(Ő már 43 éve nincs velünk.) Megrohantak az emlékek. Papírt fűztem bele, s hogy kipróbáljam, írtam neki egy fiktív levelet a kopott szalaggal.

Készíts te is egy oldalt egy régi tárggyal, ami a szívedhez nőtt!

CEWE-Bingó – 2020. július

CEWE-Bingó – 2020. július

Ezerrel nyár:) Aki a CEWE365-ben is játszik, már láthatta, hogy egy Neoton szám alapján írtam meg a feladatokat. Ez bekúszik a Bingóba is, hisz ennek szinte minden szava maga a nyár:)

Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

A júniusi szelvényeket július 6-án éjfélig lehet feltölteni a galériába. Persze lehet 7-én hajnali 4-kor is, a lényeg, hogy azelőtt, hogy én 7-én elkezdem az eredményhirdetést. 🙂

A júliusi Bingót teljes méretben innen töltheted le.

A letöltött kártyán a kis négyzetek mérete 227 px x 227 px. Ha jobban szeretsz sablont használni, innen letöltheted.

A négy sarokban a heti kiemelt feladatok, amiről részletes infó az egymást követő hétfői napokon lesz, az első július 6-án.

A júliusi galéria már készen áll az oldalak fogadására.

Nyeremények. A heti feladatokért egy-egy 5 $ kupont sorsolunk az Oscraps boltjába. Ezzel szeretnénk ösztönözni, hogy ne várd meg a hónap végét:) A hóvégi sorsolás független a hetitől, vagyis az is nyerhet hónap végén, aki a hetiben szerencsés volt. A havi nyeremény: mind a három kategóriában a résztvevők kedvezménykupont kapnak, illetve kategóriánként egy-egy scrap utalványt is kisorsolunk az alábbiak szerint. (A scrap utalvány tetszés szerinti boltba szólhat, csak olyan legyen, ahol van Gift Certificate, azaz ajándékutalvány.)

5-ös Bingó: minden résztvevő részére egy 20%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 10 $-os scraputalványt.

9-es Bingó: minden résztvevő részére egy 30%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 15 $-os scraputalványt.

24-es Bingó: minden résztvevő részére egy 40%-os kedvezménykupon bármilyen CEWE termékre, és kisorsolunk egy 20 $-os scraputalványt.

Ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran. Akár itt, akár a fórumon.

CEWE-Bingó – 2020. június – Jolly Joker

Az OOB, vagyis Out of Bound technika igen kedvelt, látványos oldalakat lehet vele készíteni. Köszönöm, hogy játszottatok! Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

Gratulálok, és küldöm az utalványt.

Júniusban öt hétfő is van, így szokás szerint ez a hét Jolly Joker, vagyis a Bingó bármelyik feladatát lecserélheted tetszésed szerint.
Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

CEWE-Bingó – 2020. június – OOB Classic

CEWE-Bingó – 2020. június – OOB Classic

Az időjárás volt az elmúlt hét témája. Na, erről jelenleg sok jót nem lehet mondani, de nem volt feltétel a napsütés:) Köszönöm, hogy játszottatok! Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

Gratulálok, és küldöm az utalványt.

Erre a hétre minyu talált ki játékot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

A feladat: klasszikus OOB (Out Of Bounds) Ezúttal csak egy testrész (kar, láb, fej, tor, potroh), tárgy, alkatrész lóghat ki a keretből, a háttér maradjon kereten belül.
Az én oldalamon pl. a törökszentmiklósi katolikus templom egyik órájának felújításakor készült óramutatók.

CEWE-Bingó – 2020. június – időjárás

CEWE-Bingó – 2020. június – időjárás

Valamilyen fotószerkesztési technikát kellett bevetni az elmúlt héten. Köszönöm, hogy játszottatok. Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

Gratulálok, és küldöm az utalványt.

Erre a hétre ritacica30 talált ki játékot. Ha először játszol, feltétlen olvasd el a szabályokat.

Bármilyen oldal készítése, ami az időjárás kapcsán az eszedbe jut. Pl: virágok, pillangók, gumicsizma, eper, fagyi, vastag pulcsi… Az én oldalamon a jellemzően júniusban előforduló lepkék találhatóak, ha éppen nem esik az eső 🙂

CEWE-Bingó – 2020. június – fotószerkesztés

CEWE-Bingó – 2020. június – fotószerkesztés

Az elmúlt héten egy korábbi oldalt kellett más módon elkészíteni. A fotó ugyanaz, csak a stílus változott. Köszönöm, hogy játszottatok, szuper megoldások születtek. Aki az 5 $-os Oscraps kupont nyerte:

Gratulálok, és küldöm az utalványt. Erre a hétre Ilonaeva talált ki játékot.

E heti feladatunk valamilyen fotószerkesztési technikával kialakított kép elhelyezése az oldalon. Lehet egy nagy kép, vagy az oldalon több kép között legalább az egyik speciális kép legyen.
Az Archivban nagyon sok leírás közül válogathattok. Megkönnyítendő a keresgélést néhányat kiemelek emlékeztetőnek, de természetesen minden nem felsorolt vagy akár új technika érdekel bennünket.

Az én oldalam a Mezzotinto leírás alapján készült, annyi különbséggel, hogy Image > Adjustments > Black & White lépést kihagytam, hogy legvégén színes maradjon a kép.
Kíváncsian várom az oldalaitokat. Jó scrappelés!