De akár önálló oldal is lehet. Látványos, különleges, és nem túl bonyolult.  Ebben a cikkben sok lesz a hivatkozás, mert minden, amivel meg lehet oldani már volt korábban, így nem írom le újra.:)

Korábban volt egy cikk egy programról, amivel sok képből lehet montázst készíteni.  Ehhez is sok fotó kell, de másképp használjuk fel. Egy fotókönyv borítón mutatom meg, amihez a sablont – ha nincs meg – a galériából lehet letölteni. Persze magunknak is elkészíthetjük, de így egyszerűbb, pontos méret, és a vonalzók már behúzva.

Fotókönyv sablon

A fotókat ki kell válogatni, én úgy terveztem, hogy 5 sor lesz, soronként 14 fotóval, azaz 70 fotó. Persze lehet ezt más arányokkal is. Ezeket egy külön mappába tettem, majd egy action-nal azonos méretre hoztam, és sima fehér keretet tettem hozzá. Az action készítéséről is van bejegyzés, bár itt csak egy sima stroke került rá.

Action

Ebből egy contact sheet-et, vagyis index képet kell készíteni, amiről szintén volt szó az Ecset-káosz cikkben. A beállításokat itt láthatod, semmi extra. És ez nem is a borító pontos mérete, de nem is kell.

Hogy miért ilyen keskeny, az mindjárt kiderül.

Index kép

A elkészült képet áthúztam a borítóra, raktam alá háttérpapírt, hogy jobban nézzen ki.

Fotókönyv borító

És most az Edit > Trasform > Warp-ot (Szerkesztés > Átalakítás > Hajlítás) . A felső sorban az opcióknál válasszuk az Arc Lower (Ívelés lejjebb) , Bend-nek (Hajlítás) én -15%-ot írtam, de lehet próbálkozni.

Az eredmény ez lett:

Photoshop warp

Azért ilyen keskeny, hogy lehessen még jól pakolászni hozzá, árnyékot adni stb. De ha jobban tetszik, több sorral is jól néz ki. A Warp kicsit összenyomorította a képeket, azt is lehet a sima Trasform-mal igazítani. Ha a sima árnyék nem tetszik, akkor csinálhatunk tükröződést is, de azt akkor még a torzítás előtt. Tükröződésről is írtam már.:)

Szóval ez az alap, innét már csak a kreativitásunkon múlik. Gyorsan rápakoltam Loris Davison segítségével pár elemet, a végeredmény ez lett:

Fotókönyv borító