Hihetetlen, hogy már a hetedik Cewe-talit tartottuk tegnap délután, illetve késő estig, mert ugye nem fogytunk ki a témából:)

Már a készülődést is imádom, mindenki tervez, szervez, intézkedik, hogy el tudjon jönni. Együtt örülünk, ha valaki felírja magát a listára, és közösen szomorkodunk, ha valakinek mégis közbe jön valami. Mert ez már egy igazi összeszokott csapat. Számomra mindig hatalmas öröm és megható tapasztalás, hogy egyre többen vagyunk, mégis soha semmilyen nézeteltérés, vita, probléma nincs, egyszerűen mindenki kedves, aranyos, fantasztikus ember.

Jöttek újak is, nagyon jó volt őket végre személyesen megismerni, a nevekhez, scrap oldalakhoz most már arcokat is lehet kötni.

Pénteken elkeserítő idő volt, de nagy közös nap-csalogatást rendeztünk, nyomattuk a napsugaras számokat, és meg is lett az eredménye, kellemes, napos idő volt, így sötétedésig kint lehettünk. Összeraktam a fotókönyveket egy kupacba, így nézett ki:

Cewe fotókönyv

Természetesen, aki gyalog, vonattal jött, az nem cipelte magával az összes könyvét, szóval jóval nagyobb is lehetett volna. Élvezet volt végignézni az új könyveket, amik az őszi tali óta készültek, de a régieket is szívesen lapozgattuk. Mindig volt könyv a kezünkben:) Voltak hagyományos technikával készült könyvek is, ahol a pontosan megtervezett, előhívatott fotókat ragaszthatjuk meseszép albumokba. Ellenállásom lassan kezd megtörni, így még az is lehet, hogy egyszer én is megpróbálkozom vele, bár az örök szerelem marad a digitális fotókönyv.

A csoportképnek kétszer álltunk neki, mert az első után még érkeztek lányok, mire ők megjöttek, volt, aki elment, de jól elbohóckodtunk közben:)

cewe találkozó

és a másik:

cewe találkozó

Vittem állványt, hogy ne kelljen Photoshop-pal odavarázsolnom magam a csapatba, több fotó készült, amiből egy rövid Time Lapse videó:

Szegény lányok, felkaptak engem, lehet, hogy azóta is fájlalják a derekukat:) Én viszont már meg is screppeltem ezt a pillanatot:

Cewe tali

Pár fotó,  remélem, valamennyire lejön belőle, hogy milyen remek hangulat volt, no meg, hogy állandóan a könyveket bújjuk.

cewe_34

cewe_54

cewe_56

cewe_05

cewe_14

cewe_31

cewe_32

cewe_95

cewe_102

Azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat, és már most tervezzük a következő találkozót, amire szeptemberben kerül sor.