CD nyomtatás

Már tavaly is terveztem, aztán elmaradt. Most nekiláttam, és már jó úton vagyok ahhoz, hogy el is készüljön.:) Ez a CD nyomtatás. Kifejezetten karácsonyfa dísznek szánom azokról, akik már sajnos nem lehetnek velünk a fa körül. Gondolkodtam rajta, és úgy érzem, hogy ez egyáltalán nem fog szomorúságot okozni, inkább csak örömöt, hogy ott vannak.

A CD azért jó erre a célra, mert az egyik fele csili-vili, tehát visszatükrözi az izzók, gyertya fényét, és ahogy mozog valahonnan mindig csillog, és persze látszódik a nyomtatás is.

De nem csak erre lehet használni, hiszen ez egy adathordozó, bármit ki tudunk írni rá, és mennyivel személyesebb, ha a megajándékozottnak úgy adjuk át, hogy van rajta egy szép scrapelt kép.

Már körülnéztem a boltokban, és ezt választottam, nem rossz az ára sem, de főleg azért, mert itt pontosan megadták a nyomtatási méretet, ami alapján készítettem egy sablont.

Ma már a legegyszerűbb nyomtatók is rendelkeznek cd nyomtatási lehetőséggel, ha nekünk nincs is ilyen, csak találunk valakit az ismerőseink között:)  Nekem egy Canon IP 4850-em van, de óriási különbség nem lehet sem a technológia, sem a hozzá tartozó programok között.

Ha kedved van kipróbálni, az ehhez a mérethez készült sablont letöltheted a képre kattintva, vagy a galériából.

Cd sablon

(tovább…)

A vén budai hársfák…

Szeretek a Várban sétálni.  A szöveg egy kis magyarázatra  szorul. Papám rengeteget énekelt régi (akkor persze nem annyira régi)  slágereket, amiket így persze én is kívülről fújtam. Vannak helyek és helyzetek, amikor ezek a dalok azonnal előjönnek. Ilyen ez is, nem tudok úgy felmenni a Várba, hogy ne kezdeném el rögtön dudorászni. Így aztán az én gyerekeim is -ha tetszik, ha nem – ismerik:)  Nekem a Vár és ez a dal összetartozik. Ha van kedved, hallgasd meg.

A fotókból készült egy oldal, az oldalból meg egy duplaoldalas template, amit a galériából letölthetsz.  Extraként rajta van a ló is,  ha már úgyis kivágtam. Ilyen lovaskocsi sok helyen van, talán tudod használni.  A háttér Lorie Davison , a szöveghez használt papír melgendesign.

var-copy

Mucha

Elmentünk a Mucha kiállításra.  Imádom a plakátjait. Szerintem, ha élne, buzgó scrapper lenne. Gyönyörű keretek, mesés cirádák, álom színek és formák jellemzik a képeit.

Annyira nem tudtam szabadulni a hatása alól, hogy gyártottam pár  „Muhás”  keretsablont, amit a galériában megtalálsz.  Biztos nem minden fotóhoz lehet használni, de bárhogyan variálható. Ha van kedved, mutasd majd meg a galériában, hogy mi lett belőle, nagyon kíváncsi lennék rá. Itt csak a template-et használtam, nincs külön sb oldalba szerkesztve, az még nekem is hátra van. Azon a sablonon, ahol a Mucha felirat szerepel természetesen a text layer-re való dupla kattintással át tudod írni a szöveget úgy, hogy ez az ív megmarad.

mucha1

mucha2

mucha3

mucha4

mucha6

A fotókat a File – Place-szel raktam be, a Layer palettán egy kis ikon jelzi is ezt.  A Place című bejegyzésben már ecseteltem ennek a lehetőségnek az előnyeit, most mutatok még egyet.Ha ezt a megoldást választod, és kétszer rákattintasz a kisképre, akkor egy figyelmeztető ablak kíséretében (amiben az van, hogy a végén mentsd el, amit csinálsz), egy külön ablakban nyitja meg a képet, ahol már bármilyen tuningolást végrehajthatsz rajta, amit  egyébként egy képen lehetséges.

mucha7

Place

Készítettem egy képet a nagy húvéti tojásvadászatról. ( Michelle Coleman papírjai, Paperfellow csibéi, és Jofia lufija )

husvet

Erről aztán több dolog is eszembe jutott. Az egyik az, hogy bővítem az ingyenes letöltések körét a templatekkel, amit most ezzel a duplaoldalassal kezdek.  Sokszor én is csak szimpla oldalt készítek, aztán, ha könyvbe akarom szerkeszteni, valamit mindig ki kell találni, hogy az egymás melletti oldalak harmonikusan illeszkedjenek egymáshoz.  Ezért, ha a végső cél egy fotókönyv, akkor mindenképp érdemes duplaoldalban gondolkodni.  A template-n behúztam a vonalzót, aszerint, amire a szerkesztésnél figyelned kell. Erről itt olvashatsz bővebben.

A másik egy tipp, hogy hogyan is illesszük be a képeket a sablonba. A szokásos mód az, hogy kijelölöd azt a réteget, amire szeretnéd tenni a fotót, majd áthúzod a képet, és Ctrl + Alt + G-vel „rásimítod”   az alatta lévőre.  ( PS CS3-nál, a Fontos részben megtalálod a korábbi verziók billentyűparancsaihoz vezető linket ) Van ennél sokkal jobb is, még pedig a File – Place ( Fájl – Elhelyez ) lehetőség.  Ennek a megoldásnak rengeteg előnye van. Az egyik az, hogy mindig az alapképből dolgozik. Ha a simán áthúzott képet leméretezzük, majd utána mégis egy nagyobb kivágást szeretnénk és növelnénk a méretét, jelentősen romlik a minőség, hiszen a már lekicsinyített képet nagyítjuk fel. Ha a Place-t használjuk, akkor ez Smart Objects-ként  ( Intelligens  Elemek )  viselkedik, ami azt jelenti, hogy mivel az alapképet használja, nyugodtan kicsinyíthetjük, majd nagythatjuk a képet, nem következik be minőségromlás.  Ezen a képen is lehet látni, hogy mekkora a különbség. Gondolom, nem kell magyaráznom, hogy melyik kép melyik módszerrel lett behelyezve.

place1

A videóban még más szuper tulajdonságát is megismerheted ennek a technikának, és egyéb ötleteket is láthatsz.  A templatet megtalálod a galériában.

Szeletelés

Szeletelés

A fotó feldarabolása is érdekes hatást tud adni az oldalunknak.  Olyan, mintha több képből illesztenénk össze, vagy egy képet jól szétvagdosnánk.

Ha ki szeretnéd próbálni, töltsd le hozzá az ingyenes sablont a galériából. A csomagban találsz egy actiont is.  (pontosabban kettőt, egyet az angol, egyet a magyar nyelvű ps-hez, mivel jociandi ismét segítségemre volt az action magyarításában)

Ha olvastad a korábbi leckéket, biztos tudod, mit is kell vele kezdeni, de azért elmondom. Bemásolod a Programok/ a te ps verziód/Presets/Actions könyvtárba, majd az Action paletta jobb felső sarkában lévő kis háromszöggel megnyitott ablakban a Load Actions-szel betöltöd.

sliced2

Válassz egy képet, az action miatt fontos, hogy ez background legyen. A layer palettán a kis kép mellett látod, hogy Background vagy Háttér a neve. Húzd rá a letöltött sablont.  Mivel 6 rétegből áll, úgy a legegyszerűbb, hogy kijelölöd az elsőt, majd a shift lenyomásával az utolsót, ezzel az összes kijelölődik, és egyszerre áthúzod.  Ha méretezni kell, akkor még így, hogy mind ki van jelölve, az Edit – Transform – Free Transform-mal állítsd be a megfelelő méretet, de az egyes szeleteket kijelölve egyenként is tudod mozgatni, forgatni.  Összenyomhatod vagy szét, bármit megtehetsz, a lényeg az, hogy 6 layer maradjon, és a nevét se változtasd meg. Mivel a keretet egy réteg effect adja, bármilyenre méretezed, ugyanilyen szép szabályos fog maradni.  A keret mérete pixelben van megadva, így kisebb méretnél ez nagyobbnak, nagyobbnál meg kisebbnek látszik. Ha nem tetszik a mérete, vagy akár a színe, akkor a réteg palettán minden „szelet” rétegen az effect-re kattintva előjön egy ablak, abban beállíthatod a keret méretét és színét is., vagy akár az árnyékolás mértékét, irányát.

Fontos! Mielőtt elindítod az actiont, a  Background (Háttér) réteg legyen aktív , mint ahogy a képen látod, majd más dolgod nincs, mint elindítani .

sliced3

Ha kíváncsi vagy mi is történt, adok egy jó tippet.

Az Action palettán, ahol a Load-ot is találtad, van egy Playback option gomb .

sliced4

Alapból ez a Accelerated-en áll, ami azt jelenti, hogy az action olyan gyorsan fut le, ahogyan csak lehet. A közbenső lépéseket nem is látod, csak a végeredményt. Ha a Step by Step-pel futtatod , akkor annyira gyors, hogy frissülni tudjon kép. A Pause For-ral kiválaszthatod 1-60 mp között, hogy milyen tempóban haladjon az egyes lépések között. Ha erre állítod, végig tudod nézni, mi is történik. Én az innen-onnan letöltött és kipróbált actionokkal is meg szoktam ezt csinálni, mert rengeteget lehet belőle tanulni.

Ezt az oldalt  Lorie Davison készletével csináltam.

sliced6