Úgy belelendültem a Color Halftone tippekbe, hogy a Képregény és a Color Halftone-os fotómaszk után most ecsetet fogunk készíteni. Ez is jó móka, amit aztán sokféleképpen tudunk használni.
Ezt a képet választottam. A halftone-nal kicsit érdekesebbé szeretném tenni a hátteret, anélkül, hogy körbe kellene vágni.
A videón megmutatom, hogy mik az alaplépések, amit aztán tovább lehet variálni.
Itt a videóhoz képest annyi a változás, hogy más a szín, a blending mód, és a free transform-mal egy kis perspektívát adtam a pöttyöknek.
Itt kisebb ecsetméret, egy kis layer effect-tel (Inner Glow és Gradient Overlay). De lehetne akár életleníteni, halványítani is.
Ez még kisebb ecset, és az ecsetnél még állítgattam is a Shape Dynamics-ot. Utána a réteget másoltam, majd a felsőből eltüntettem az ecsetnyomokat. (Ctrl A + Delete), újból pacsmagolás, és a réteghatásmódot Difference-re állítottam, így az átfedéseknél érdekes színhatások alakultak ki.
A variációk száma végtelen, izgalmas dolog próbálkozni vele, nem csak fotón, hanem háttér papíron, wordart-készítéskor, vagy akár szöveg írásakor.
Minden látogatás egy-egy újabb készlet letöltésével jár, aminek az eredménye egy idő után a teljes káosz. A programba képtelenség mindegyiket betölteni, mert nem tudná kezelni, viszont a nevéről nekem még nem sikerült kitalálnom, hogy melyik micsoda. Az Edit – Preset Manager-t behívva, egyenként meg lehet nézni a készleteket, betölteni, vagy kitörölni, de ez rendkívül lassú és nem áttekinthető.
Egy ingyenesen letölthető kis program, és az ACDSee segítségével viszont gyorsan rendet tehetünk. Az ACDSee egyébként is egy ragyogó képnézegető , korábban már írtam róla, akkor a scrapbookos elemek kategorizálása kapcsán.
Az ecsetnézegető progit erről az oldalról tudod letölteni. A videón megmutatom, én hogyan csinálom.
Ha nincsen ACDSee-d, akkor a Photoshop is képes az abr viewer kis thumbnail-jeiből contact sheet-et készíteni. File – Automate – Contact Sheet II
Az előjövő ablakban ugyanúgy be tudod állítani, hogy mekkora legyen a mérete, hány sor és oszlop legyen, látod is, hogy mikor fér el pont egy oldalon stb. Egy nehézség azért van vele, vagy teljes mappát adhatsz meg, vagy meg kell nyitni az összes kiválasztott képet, vagy a Bridge-ben kijelölni.
Meg kell mondanom, lényegesen lassabban készül el, és utána még külön el is kell menteni.
Az ACDSee-ben ez kevesebb lépésből áll, és sokkal gyorsabb.
Weboldalunk működtetéséhez cookie-kat használunk, amelyek hozzájárulnak az oldal Önre történő optimalizálásához és folyamatos fejlesztéséhez, valamint az Önt érdeklődésének megfelelő hirdetések megjelenítéséhez. Az "Összes elfogadása" gombra kattintva elfogadja ezek alkalmazását. A "További lehetőségek" gomb segítségével kiválaszthatja, melyeket kívánja engedélyezni. További információ az Adatkezelési tájékoztatóban található.
Alapvető
Always active
Az oldal működéséhez feltétlenül szükséges elemek.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
Az oldal látogatottságának mérésére szolgáló statisztikai célú adatok.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.