Sem a cég, sem a pluginok nem teljesen ismeretlenek a szorgalmas olvasók számára, hiszen korábban volt már cikk a Photo Tools-ról, és a Photo Frame-ről is.

A napokban viszont kijött a legfrissebb csomag, amiben óriási változások vannak. Szokás szerinte van trialja, ami 30 napig használható, és innen tölthető le.

7 különböző terméket tartalmaz, ez részben a korábbiak újabb verziója, részben teljesen új, eddig nem létező pluginok. Beépül a Photoshop-ba,  de nem a Filterek között találjuk meg, hanem a File > Automate-nál.  Ami talán még jobb, önálló alkalmazásként fut, ahol mindegyiket egyszerre megtaláljuk, így összetett feladatoknál kényelmesebben dolgozhatunk.

Vegyük sorba, mik vannak, és mit is tudnak. Most az önálló alkalmazásban mutatom meg. Ez az ablak fogad minket, illetve itt már megnyitottam egy fotót. A jobb felső részen láthatjuk is a pluginokat, és váltogathatunk közöttük.

Perfect Portrait 1  Ez egy vadiúj termék, ami portré retusálásához való. Ha behívunk egy fotót, automatikusan felismeri az arcot, és azon belül a szemet, szájat is, így már nem is marad más hátra, mint a csúszkák húzogatása. Persze rengeteg beállítási lehetőség van, még a bőr típusának meghatározása is. Könnyen tudjuk a bőr tónusát korrigálni, a bőrhibákat eltüntetni, a szemet, fogakat szebbé varázsolni. Megválaszthatjuk az előnézeti képet, és különböző előre meghatározott beállításokból is választhatunk. A show mask legördülő menűvel tudjuk korrigálni a maszkot, ha esetleg a program nem jól ismerte volna jól  fel az arcot. Talán kicsit túl is húztam a csúszkákat, de csak azért, hogy ebben a kis méretben is látható legyen a változás.

 Perfect Layer 2 Tulajdonképpen ez egy rétegkezelő progi. Rétegeket persze kezelünk Photoshopban is, maszkolunk, blendingelünk. Itt egy kicsit másképp működnek a dolgok, de ettől izgalmas. Rengeteg beépített háttér közül választhatunk, ha nem lenne elég a sok scrapbookos papír, amit persze szintén behívhatunk, ha akarunk. A képen láthatjuk, hogy a maszkolást ezzel a hálóval és a hozzátartozó kis kiálló akármik mozgatásával is alakíthatjuk.

Perfect Effects A legkülönböző effect-eket adjuk egy pillanat alatt képeinkhez, amit persze előtte meg is tudunk nézni. Ezeket a hatások egymásra pakolhatóak, így a variációk száma szinte a végtelen. A képen remélem, látszik, hogy a végeredményt négy különféle effect-tel értem el. Gyors, hatékony, látványos, szóval szuper:)

Perfect Mask  Háttér eltüntetésére szolgál. Fantasztikus dolgokat írnak róla. Hogy még soha nem volt ennyire egyszerű eltávolítani a hátteret. Van benne egy nagy adag automatizmus, emellett egyéb eszközök is rendelkezésre állnak a precíz munkához. Színválasztóval jelölhetjük ki, hogy melyik szín maradjon, melyik nem, a radír eszköz egy kattintással távolítja el a háttér nagy részét, a refine eszközzel finomíthatunk rajta. Szerintem azért annyira nem tökéletes, mint amilyennek látszik, mert ha egy fekete hajú nő áll egy fehér háttér előtt, azt nem nem nagy kaland kiszedni. Reményteljes a plugin, de az a kb. 1 óra, amit a kísérletezésre fordítottam különböző fotókkal, azért nem minden esetben hozott tökéletes eredményt. Persze ebbe erősen bele kell kalkulálni azt a tényt, hogy most ismerkedem én is vele, és lehet, hogy bennem van a hiba. A hátteret is rögtön be lehet húzni, így azonnal látszik, hogy mennyire simul bele a maszkolt kép a környezetébe. Jobbra a layer palettán látni, hogy ott egy naplementés kép, felette a maszkolt fotó, ami nem a legbonyolultabb háttérrel rendelkezik. Remélem más is kipróbálja, és akkor a fórumban tapasztalatokat cserélhetünk.

 

Perfect Resize 7  Jó kis plugin azok számára, akik 200 px-es képekból szeretnének egy XL-es fotókönyvben duplaoldalt csinálni:) Na, jó, persze én már nem hiszek a mesékben (csak a tündéresben), mert a semmiből nehézen lesz valami. Tény, hogy minden nagyítás úgy működik, hogy valamilyen módszer szerint pixeleket ad hozzá a képhez. Az is tény, hogy lehet ezt jobban csinálni, mint ahogy önmagában a Photoshop tudja, és ez jobb is, rengeteg beállítási lehetőséggel, aminek a felét sem próbáltam ki. Berakok egy képet, amin ebben a méretben gyakorlatilag semmit nem lehet látni. Kénytelenek lesztek elhinni. Az bal oldalt Photoshoppal nagyítottam, a jobbat a Resize-zal És tényleg az a jobb.És tényleg 200 px-ből 7200-ra. Persze ez csak egy kis szelet belőle.

 Focal Point 2 Ez is egy új alkalmazás, ami az elmosódás, mélységélességet hivatott szimulálni, ha már a fotózásnál ezt nem sikerült megoldani. Emlékeztek még a Tilt_Shift-es cikkre? Na, azt is könnyen meg lehet oldani. Még azt is kiválaszthatjuk, hogy milyen objektívvel fotóztunk, hogy aszerint mossa el a képet.  Ecsettel is lehet élességet, vagy életlenséget festeni. Jópofa eszköz, bár szerintem annál nincs jobb, mint ha már a fotózásnál eltervezzük, mit szeretnénk, és annak megfelelően állítjuk be a gépet. Ha ez elmaradt, akkor lehet ezzel játszani.

 

Photo Frame 4.6  A régi verzióról szóló bejegyzést az elején már linkeltem, érdemes azt megnézni, ott részletesen írok róla. Az új verzióba belekerült még egy rakás háttér, keret, előre elkészített layout (ez olyasmi, mint egy quickpage) és díszítő elem. Egy kattintás, és kész is van. A válogatás viszont igen sokáig tud tartani:)

Ez rengeteg infó egyszerre, és még így sem írtam nagyon részletesen egyikről sem. Mindenképp érdemes kihasználni az egy hónapos próbaidőt, és ha valami nem egyértelmű, kérdezzetek a fórumon. Nem biztos, hogy tudom a választ, de majd utánanézek:)

Az oldalukon sok videó található, amit szerintem mindenképp érdemes megnézni, még nyelvtudás nélkül is, a képi anyag magáért beszél.

Kedvcsinálónak még egy kép, amit három különböző pluginnal készítettem. Psd-ben is el lehet menteni, így utána akár még a Photoshop-ban is tovább játszhatunk vele.Jó szórakozást!