Nem szeretném, ha a haladók unatkoznának, most nekik szóló anyag következik. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy kezdő nem próbálhatja meg, reményeim szerint a leírásból végigcsinálható, ha meg valahol gond van, tessék kérdezni.

Az adatalapú grafikával egy kép több változatát hozhatjuk létre pillanatok alatt. Hogy ne legyen annyira kínai, például fotókönyvet szeretnénk készíteni a búcsúzó óvodai csoportról. (ezzel ugyan előbb kellett volna jönnöm, de jó lesz ez jövőre is) Vagy fotós kitűzőt kell készíteni valakinek a következő Cewe találkozóra:)) (ami, ha marad az eredeti terv, ugye szeptember 24-én lesz) Adott sablonban a fotó, név, és bármi más, ami még rajta van egy- egy rétegen.  Mennyire unalmas, és időigényes feladat mindegyiknél külön kicserélni a képet, szöveget, akármit! A Photoshopnak persze erre is van megoldása. Lássuk, mit is kell tennünk.

Készítettem egy kis kártyát. (Roben Marie és Dawn Inskip Art Nouveau készletéből)

Minden külön rétegen van, illetve a nem változókat össze lehetne mosni, feltéve, ha az összes változó réteg egyébként is fölötte van. Szerintem jobb, ha külön van. Most meg fogjuk változtatni a fotót, a Mami, és Édes feliratot, illetve az egyes számot. Persze lehetne akármit, kivéve a hátteret, mert ahhoz nem lehet változót meghatározni. Persze, ha az alap egy réteg, és nem háttér, akkor semmi gond nincs, az is cserélhető.

Háromféle változó van. A Visibility vagy láthatósági változó, ezzel azt mondjuk meg, hogy adott réteg tartalma megjelenjen vagy sem. A Text Replacement vagy szövegcsere, ahol a szöveget változtathatjuk meg. Végül a Pixel Replacement vagy Képpontcsere, ahol a képpontok cserélhetőek. Ez persze nem csak a fotó lehet, hanem bármilyen elem is.

Images>Variables>Define (Kép>Változók>Megadás)

Ahogy látjuk, a Layer-nél minden rétegünk ott szerepel. Válasszuk ki sorban azokat a rétegeket, amiket meg akarunk változtatni.

A névhez írjunk be valamit. Ez lehet a réteg neve, vagy akármi, amiről felismerjük. Tehát a Mami-hoz névnek írhatjuk azt is, hogy nev. (a név helyett, mert jobb kerülni az ékezetes betűket)  Szövegnél ugye a Text Replacement jelenik meg, pixeles tartalomnál meg a Pixel Replacement. És persze a Visibility, ha azt választjuk, hogy a réteg hol látható legyen, hol meg nem. A pixelesnél válasszuk a fit-et, de az a legtutibb, ha előtte azonosra méretezünk minden fotót. Ez ugye egy action-nal egy pillanat alatt megoldható. Azért jó itt ez a megoldás, mert keret, és árnyék is van a kép alatt, és akkor biztosan pontos lesz.

Ha ez megvan, már csak egy text fálj-t kell írnunk. Startmenüből nyissuk meg a jegyzettömböt, majd az első sorba írjuk azokat a szavakat egymás mellé vesszővel elválasztva, amiket a Name-hez írtunk.

A következő sorokba ugyanebben a sorrendben a változókat. A szöveg helyére a szöveget, amit szeretnénk, a fotó helyére, meg a jpg fájl nevét. Közötte vessző legyen.

Ha kész, mentsük el, majd megint Image>Variables csak ott most a Data Sets-re (Adatkészletek) kattintunk. Import gomb, és kiválasztjuk az elmentett text fájlt. Máris láthatjuk az összes  előnézeti képet, ha a Data Set-nél rákattintunk sorban az összes variációra.

Már csak a mentés maradt hátra. Ehhez a File>Export>Data Sets as File-t (Fájl>Exportálás>Adatkészletek fájlonként) kell választanunk.

A Select Folder-nél kiválasztjuk, hova mentse, a File Naming-nél meg azt, hogy mi legyen a neve. A kiterjesztése psd lesz, és minden réteg külön van. Ez azért is jó, mert például, ha valamelyik név jóval hosszabb, mint a többi, könnyen tudjuk a méretét csökkenteni. A végén egy action-nal csinálhatunk belőle jpg fájlt is a nyomtatáshoz.

Remélem tetszett, és tudod majd használni:)